Rühellem a mai világot,
hogy nem bír nyugodni az örökké zakatoló, stimuláló tartalmaival
utálom a telefonom, nem szeretek butulni, és még ezek, amiket nézek,
ezek is inkább értelmes kontentek, de még így sem hagy békén
ez a nyomorult ingeráradat, tejesen őszintén utálom a telefonomat
tényleg minden bajomnak ez az egyik okozója, de már annyira
elegem van, hogy fejben mindig ott vagyok, mintha nem múlna az óra
nem vigasztal semmi, nem tudom, hogy hogyan állítsam le
nem tudok menekülni, úgy érzem álmomban is követnek
az emberek a gondolatok a rég elmúlt érzések
ne hozd nekem ezeket többet vissza, és csak arra kérlek
mert nem akarom látni, egyiket sem, ha nem valós
mehetnénk innen messze, valami jobb helyre, ahol nem vagyok adós
mert nincsen ez ingyen, hát ezen a világon semmi sincsen
meg kell ezért is fizetni a legértékesebbet, az időmet
és ha megtudta volna az ember vagy kétszázaddal ezelőtt,
hogy ez lesz a saját sorsa, akkor, hogy ne mondhatta volna.
hogy akkor köszönöm a lehetőséget, nem harcolok ezért a nemzetért
ha nem csak az, de az összes nép kollektívan butul el, és nem tanul
semmit? akkor meg miért az összes halál, küzdés, fájdalom, ha
nincsen semmi haszna? ha úgyis elpusztul ennek a népnek minden egyes sarja
aki jó valamire, vagy valaha anno egy ponton az volt,
mennyi lehetőséget vesztegetünk el így, hogy az elme megholt?
mert én nem szeretek robot lenni, egy érzelmetlen, de túlingerelt masina
ami csak néha ad reakciójelet, közben meg minden egyéni mondata kuka
mert engem nem azért teremtettek erre a világra, hogy unjam, meg keressek
menedéket, miért kell bezárnom magam egy rgb kalickába, ha van ennél szebb?
utálom, hogy ez lett mindenkiből, senki sem valódi,
a szöveg, amit beszélsz nekem ízetlen és ósdi
hogy egy dolgot nem tudsz az agyaddal megfogalmazni koherensen
miért megint ennek a nemzedéknek, nekem kell ezt megszenvednem?
szélölte 