Legyen a közelben a kezed, ha kinyújtanád,
De hagyd magad mellet ameddig nem muszáj!
Ne érd őt utol, ne bámulj utána szüntelen,
A szived egy romos kamraként áll üresen.
Mert ha hagyod hogy kifosszák, elvigyék dolgaid,
Egy érzés nem marad benne ami neked adódik.
Mert ha kinyitott ajtókkal alszol és kelsz
Bejut a füst, a por, a hideg mindent megesz.
Kihűl a szíved, s magadra nem marad
Se jó szó, se empátia, csak harag,
Hogy miért hagytál ennyi mindent nekik elvinni,
Miért kellett neked mégis annyit remélni,
Hogy kedvességedet nem használja ki senki,
És valahogy, ha mindened adod, úgyis fognak szeretni?
Szóval most szépen csukd be az ajtót,
Ne makacsságból, de önszántadból,
Őrizd egy kicsit jobban a szíved,
Más baja ne legyen a te terhed!
Viszont ha segíteni tudnál, akkor tedd meg,
Reménytelenül ne hagyj veszni senkit kérlek.
Legyél empatikus és azért mégis kedves
De a megtanult ismérveid el ne vesd!
szélölte 